Legutolsó adásunk

ÁlomÉpítők - Extra

Kiemelt partnerünk

Az Álomépítők műsor

Az Álomépítők című produkcióban nehézsorsú, reményvesztett családok kapnak lehetőséget az újrakezdésre. A műsor készítői az egész országot bejárva kerestek olyan családokat, akiknek valóban jól jön a segítség.

A produkció célja, hogy nehéz helyzetben lévő családoknak segítsen, mégpedig úgy, hogy házukat, lakásukat élhetőbbé, szebbé varázsolja, adott esetben pedig teljesen új otthonnal ajándékozza meg őket. A fő műsorvezető Nagy Sándor, aki a Magyar Televíziónál kezdte pályafutását, majd kereskedelmi csatornáknál szerepelt különböző programok házigazdájaként. Segítőtársai Kate Endresz-Roberts, angol származású lakberendező, és Ziszidisz Nikosz, generálkivitelező.

Az Álomépítők című műsor megmutatja a nézőknek, hogy ha egy közösség tagjai összefognak a bajban, akkor egész családok sorsát változtathatják meg, visszaadva a lehetőséget és a reményt egy békés, boldog élethez. Az csapat kiváló szakemberei azon dolgoznak, hogy olyan otthont teremtsenek a műsorban szereplők számára, amely praktikus, mégis egyedi, megfelel az adott család igényeinek és saját egyéniségüket is tükrözi.

 

Álomépítők hírek, események

Legfrissebb 5 hír az ÁlomÉpítők műsorról.
alomepitok_hir_16

A Blikk is segített az ÁlomÉpítőknek - 2011.11.30.

A Blikk is segített létrehozni a Nappali Autista Otthont, ahol a 18 év feletti, már nem tanköteles autisták tölthetik a nappalokat. Az iskolákban ugyanis megfelelő férőhely híján csak a 18 év alatti rászorulók kapnak lehetőséget arra, hogy hasznosan töltsék el mindennapjaikat.

alomepitok_hir_15

Egy édesanyának és sorstársának segített az Álomépítők - 2011.11.17.

Egyik nehézség után a másikkal kellett megküzdenie Rolkó Zsuzsának, aki beteg kislányával magára maradt, mert férje elhagyta őket. A nehéz helyzetben élő édesanyának és sorstársának az Álomépítők csapata segített.

alomepitok_hir_14

11 éves fiú segített a családján - 2011.11.11.

Milán (11) apukája Afganisztánba akart menni, hogy végre igazi otthont teremthessen családjának, ám a kisfiú elintézte maguknak az álomházat. Levelet írt a legnagyobb titokban azoknak, akiknek munkaköri kötelessége az álomépítés.

alomepitok_hir_13

Otthonra lelt a nyolcgyermekes anya - 2011.11.04.

Végre saját szobában alhat Vivien(18), akinek fiatal kora ellenére szörnyű kórral kell szembe néznie. A lányt egyszer már megoperálták, ám a betegség kiújult. Amikor már úgy tűnt, minden remény elveszett, akkor érkezett meg a segítség, ami megváltoztatta a család életét.

alomepitok_hir_12

A csapat ezúttal egy gyerekeit egyedül nevelő asszonyon segít - 2011.10.27.

Sarolta négy gyermeke sokáig élt rettegésben az agresszív férj miatt, míg évgül az asszony nem bírta tovább nézni, hogy a férfi nem csak őt, de a gyerekeket is megveri, ezért velük együtt elszökött.


 

Álomépítők hozzászólások

Legfrissebb 5 hozzászólás az ÁlomÉpítők műsorhoz.
 
Szerkesztő  2014.02.17. 13:38 
Tisztelt Ifj.Kovács András! 
 
Köszönjük elismerő szavait. 
A műsorban látott PVC burkolatokról a www.expona.hu oldalon kaphat bővebb tájékoztatást. 
 
 
Üdvözlettel, 
ÁlomÉpítők csapata
 
Kovács András  2014.02.15. 08:00 
Tisztelt Álomépítők, 
 
Gratulálok a műsorhoz. Több ilyen ember kellene mint Önök! Folyamatos nézőjük vagyok és a mostani adásukban ( 4. évad 1. adása ) megtetszett a fürdőszobai falburkolat. Szeretnék hozzá tanácsot kérni, hogy honnan lehet ilyen PVC burkolatot beszerezni, illetve hogyan lehet feltenni azt a falra. Esetleg csempére fel lehetne-e tenni. 
 
Édesanyámat szeretném vele meglepni, mert Ő sajnos nem teheti meg, hogy a felújítási költségeket állja. 
 
Tisztelettel: Ifj.Kovács András
 
Széles Miklósné  2013.01.13. 10:10 
Tisztelt Élomépítők! Ápolónőként nagyon sok szenvedéssel találkozom naponta! Naponta túl kell élni,hogy mennyi a tragédia, tragikus élet. Mégsem lehet "hozzá edződni". Minden adásukat végig könnyezem. Nincs szebb, nemesebb annál amit önök tesznek a családokért! Mi is segítünk amennyi erőnkből telik, de hol van az az önök munkájához képest! Köszönöm. Tisztelettel Széles Miklósné
 
Szépréti Zoltánné  2012.12.20. 12:18 
Tisztelt Álomépítők! 
Szeretnék Kellemes Ünnepeket Kívánni az egész Stábnak, és gratulálni a sikeres Álomépítésekhez! 
Sajnos nem rég óta nézem a műsorukat, mert nem volt kábeltévénk és a többi nem sugározta az adásukat. 
Gratulálok a munkájukhoz, sok rászoruló családnak segítenek! 
Bár mi is csak egy lakókocsiban élünk 5-en, azért nem panaszkodom! Nagyon sok olyan ember van, aki még ezt sem engedheti meg magának és albérletben él. 
Még egyszer gratulálok Önöknek és további sikeres Álomépítést!! 
Üdv! 
Éva
 
smuel david   2012.12.16. 20:30 
Engedjék meg, hogy tiszta szívemből gratuláljak amit lattam a mai musorukban az meg renditett és szivhezszolo volt ahogy segitettek egy lelegeztetön élö kisfiun .....mégegyszer fogadják tiszta szivbol jovo köszöntésemet

 
 

Álomépítők hivatalos dala

 

Copyright © 2017 - ÁlomÉpítők